2011. május 11., szerda


Pályázat könyv kiadásának támogatására

Hitközségünk az utóbbi időben számos új taggal bővült. Az újonnan érkezett hitsorsosok rövid időn belül próbálnak integrálódni a közösséghez. Az integráció egyik formájának a közös imádkozást és éneklést tartjuk. Ennek egyik elengedhetetlen eszköze egy olyan könyv helyi megjelenítése, amely alkalmas a didaktikus istentiszteletek megtartásához. Közösen mindenki számára egységesen követhető, fonetikus átirattal is rendelkező imakönyv elkészítése szükséges ehhez kérjük az önök támogatását, együttműködését. A környező hitközségekben is bevált ez a megoldás, hogy nem kell különböző szidurokból imádkozni, mert az többek számára nehézkessé teszi a különböző szakaszok felismerését és ez az I-sten tiszteletek széteséséhez vezet. Ezért szükséges formailag és tartalmilag egységes könyv létrehozása. Véleményünk szerint ahhoz, hogy a tagok ne morzsolódjanak le fontos a jó közérzet a zsinagógán belül, hogy ne érezzék magukat kirekesztve, hanem szerves részei legyenek az összejöveteleknek, örömforrás és ne kényszer legyen számukra a templomba járás. Kérjük megértésüket és segítségükre számítunk.

Tervezett költségvetés :200.000Ft
Példányszám 50db
Nyomdaköltség: 100.000
Egyéb felmerülő járulékos kiadások: 50.000.-Ft
Önerő: 50.000.-Ft

Hódmezővásárhely 2011-02-09

                                                                                Tisztelettel vezetőség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.